AutóCity SzekszárdÚjdonságok

A(z) AutóCity Szekszárd összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.

07.03.2023Újdonság a Volkswagentől

Teljes hajtásrendszert fejleszt a Volkswagen elektromos autók számára

Az akkumulátorok, a töltés és az elektromos főegységek szakterületein kínált betekintést elkövetkező e-autó-fejlesztéseibe a Volkswagen Group Technology a 2023-as Tech Day alkalmával. A középpontban a jövő elektromos hajtásrendszere áll. Ennek szellemében a Volkswagen az összes alapvető főegységet házon belül kívánja biztosítani, az akkumulátorok és az elektromos motorok mellett immár az impulzus-inverter és a hőmenedzsment-rendszerek fejlesztését is önállóan végezve. Az ily módon közös forrásból származó Volkswagen hajtásrendszer jelentős hatékonysági és költségelőnyöket kínál: már az egyes alkatrészek optimális összhangjával is akár 20 százalékkal növelhető a gazdaságosság.
Teljes hajtásrendszert fejleszt a Volkswagen elektromos autók számára

Oliver Blume, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke kiemelte: „A Volkswagen Csoport első osztályú termékeket és technológiát képvisel márkáival. A konszern méretének és széles termékpalettájának, valamint házon belüli szakértelmének köszönhetően jelentős méretgazdaságossági előnyöket aknázhatunk ki, ami egyszerre szolgálja ügyfeleink javát, illetve teszi még jobbá járműveinket.”

„Az elektromos mobilitás terén is technológiai vezető szerepre törekszünk, amelynek érdekében nagyban támaszkodunk belső kompetenciáinkra is, s az akkumulátorcellák és a villanymotorok után immár az impulzus-inverterek és a hőmenedzsment fejlesztését is át kívánjuk venni. A Volkswagen Csoport ezzel a világ azon kevés autógyártóinak egyike, akik a jövőben átfogóan optimalizált, teljes rendszert kínálhatnak. A jelenlegi know-how nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalatcsoport és márkái az elektromos autók terén is vezető technológiai szerepet tölthessenek be” – hangsúlyozta Thomas Schmall, a Volkswagen AG igazgatótanácsának a technika területéért felelős tagja.

Daniela Cavallo, a Volkswagen AG összüzemi tanácsának elnöke hozzátette: „A Volkswagen kollektívájának szakértelme és innovatív ereje világszerte egyedülálló. Ezen erőnk folyamatos és célzott növelése és kiaknázása nemcsak a piaci versenyben, hanem vállalatunk átalakításában is segít minket.”

Inverter és hőmenedzsment – „Designed by Volkswagen”

Az impulzus-inverter az elektromos hajtásrendszer „agyaként” nagymértékben felelős a gazdaságosságért és a teljesítményért. Az első „Designed by Volkswagen” inverter megalkotásakor a fejlesztők a hardver- és a szoftver tekintetében egyaránt az alapoktól tervezték újra ezt a főegységet, amely modulrendszerű koncepciójának köszönhetően – a belépőmotortól egészen az 500 kW vagy még nagyobb teljesítményű sportautóig – a teljes kínálat mentén használható a jövőben. Jelenleg a technika szériaéretté fejlesztése zajlik, és már a következő MEB-generáció tagjaiban alkalmazható.

A Volkswagen teljesen új hőmenedzsment-megoldásokon is dolgozik. Ahol ma nagyszámú önálló modult és hosszú tömlőcsatlakozásokat használnak, a jövőben rendkívül kompakt, integrált hőmodul dolgozik majd. E technika szabályzófunkciója a teljes légkondicionáló berendezés mellett a nagyfeszültségű akkumulátorra is kiterjed, egyaránt jelentősen befolyásolva a jármű hatótávját és gyorstöltési képességeit. Az új integrált (all-in-one) modul lényegesen könnyebb, robusztusabb és gazdaságosabb a mai rendszereknél.

A gazdaságosság mellett azonban mindenekelőtt a skálázhatóság áll az összes alapvető elektromos hajtásrendszer-főegység fejlesztésének középpontjában, a magasfokú méretgazdaságosság ugyanis jelentősen csökkentheti a költségeket.

Group Technology – a vállalatcsoport technikai „erőműve”

A Volkswagen Group Technology a teljes vállalatcsoportra kiterjedően fogja össze az akkumulátorok, a töltés és az elektromos komponensek szakterületeinek tevékenységeit, házon belüli technikai szállítóként támogatva a konszern márkáit. A PowerCo (akkumulátor) és az Elli (töltés és energia) leányvállalatok szintén ide kapcsolódnak. A high-tech termékportfólió része többek között a 2025-től a Volkswagen Csoport modelljeiben alkalmazandó cellaegység is, amely mércéül szolgálhat az akkumulátortechnikában. E területhez tartozik a Platform Business üzletág is, amely a külső partnerekkel – mint például a Ford és a Mahindra – kialakított együttműködést foglalja magában. A Volkswagen Group Technology világszerte mintegy 70 ezer főt foglalkoztat.

Fedezzen fel további híreket

  • ID.3 Neo
    Aktuális11.07.2026

    ID.3 Neo | Megrendelhető!

    Az ID.3 utódja idén tavasszal új névvel ünnepelte világpremierjét, az átfogó korszerűsítéseknek köszönhetően jelentősen továbbfejlesztették. Külső jellemzői között szerepel a Volkswagen „Pure Positive” formanyelvén alapuló új design és az új világítási koncepció.

    További információ
  • ID. Polo
    Aktuális11.07.2026

    TÖBB, MINT EGY VÁROSI KISAUTÓ | Már megrendelhető az új Volkswagen ID. Polo

    Már rendelhető a Volkswagen legújabb elektromos modellje, az ID. Polo. A várhatóan 2026. augusztustól elérhető Trend változat indulóára 8 990 000 Ft lesz, jelenleg a magasabb felszereltségű Life és Style változatokban érhető el a modell.

    További információ
  • VW Full Hybrid
    Újdonság a Volkswagentől26.04.2026

    ELEKTROMOS HAJTÁS EGYSZERŰEN | Az új, full hybrid Volkswagen Golf és T-Roc.

    A Volkswagen kifejlesztett egy új, „full hybrid” hajtásrendszert, mely az ideiglenes elektromos üzemmódot magas hatékonysággal és megnövelt hatótávolsággal ötvözi.

    További információ